Nyáron egyik éjjel éppen a neten szlalomoztam nagy unalmamban, amikor szembe jött velem az Asszony a fronton hangoskönyv verziója, amit maga a szerző olvas fel. Nem igazán tudtam mire számítsak, mert addig nem olvastam Polcz Alaine könyvet, de a címből persze kikövetkeztettem a témáját. Elindítottam, mert kíváncsi lettem. Teljesen lefagytam, de közben pörgött az agyam, megbabonázott és megdermesztett. Mondhatni, szerelem volt első hallásra. Azonnal megrendeltem a könyvet, mellé még másik kettőt (a Macskaregényt és az Egész lényeddel címűt). Alig bírtam kivárni, hogy megérkezzenek, aztán amint kézbe kaptam a könyveket, nem volt megállás. Azt hiszem, valahol az első két mondat közötti térben lett nyilvánvaló, hogy Alaine a kedvenceim egyikévé vált.
Elsősorban az Asszony a fronton című könyvről szeretnék több szót ejteni. Ez az egyik leghíresebb írása, és ez volt az első, amit elolvastam. Egy memoárról van szó. A második világháború borzalmait megélő Alaine szemszögéből követhetjük végig a történteket. Mi, akik nem tapasztaltuk saját bőrünkön ezeket a borzalmakat, el sem tudjuk képzelni ezeket a helyzeteket, mégis generációkon át, máig cipeljük a súlyát, tudat alatt. Olvasás közben megelevenedtek a képek, éltek, szinte magam előtt láttam a történéseket. Lassan több, mint egy éve olvastam ezt a könyvet, de még mindig friss olvasmányélményként él bennem, akkora hatást tett rám. Az állandó bizonytalanság, a feszültség, az életveszély…, adrenalin tömegek. Szó esik benne a szanitécek és felcserek munkájáról, az országon átvonuló orosz katonák nőkkel szembeni kegyetlenségeiről, a bombázásokról. Olyan, mintha Alaine melletted ülne, és csak mesélne. Brutális dolgok történtek vele, amelyeket kendőzetlenül tár elénk ebben a könyvben, az írása és a közlése természetes és a szó legnemesebb értelmében egyszerű.
Annak ellenére, hogy ezt a nőt hogyan próbálta apró darabokra tépni az élet, mennyi harcban, fájdalomban és gyászban volt része, ő túlélte, folytatta, küzdött, élt és szeretett. És évek múlva elmesélte nekünk a történetét. Rengeteg dologról lehetne még beszélni Polcz Alaine kapcsán. A hospiceról, Mészöly Miklósról, arról a sok-sok kincsről, amit ránk hagyott. Nekem nagyon sokat jelent, hogy rátaláltam, hogy olvashatom a gondolatait. Árad belőle a szeretet és a jóság. Amikor eszembe jut, ránézek a könyvekre, vagy csak átsuhan a gondolataimon, mérhetetlen tiszteletet érzek, és hálát, csodálatot. Ő egy hófehér láng volt, ami a halála után is világít nekünk, ugyanúgy, ahogy életében világított a hordágyon haldokló katonáknak, akiket a háború idején ápolt.
